Sziasztok!
Ma megpróbálom a második évemet összefoglalni, ami nem lesz egyszerű, mivel annyi szép és jó történt velem, hogy azt legszebb álmomban sem gondoltam volna.
Elkezdtem versenyekre járni, ami őszintén megmondva nagyon megtetszett. Kipróbáltam egy új sportot, a CrossFit-et, de ezekről szépen sorban elmondok mindent. Nagyon sok új emberrel ismerkedtem meg, többekkel nagyon jó barátság alakult ki.
Szinte majdnem egy évvel ezelőtt, április 7-én futottam életem első versenyén a Savaria Félmaratonon. Mielőtt valaki most felkapná a fejét, én az 5 km-es távon futottam.
Nagyon izgultam, csak arra figyeltem, hogy beérjek és túléljem. Mint minden versenyen, itt is az én optimizmusommal indulatm el. Valakinek utolsónak is lenni kell.
Szépen végigmentem, ha kellett belesétáltam. A Dolgozók útján lévő emelkedő, akkor még nekem dombnak tűnt, ma már szerencsére a jó kis dombos edzéseknek is köszönhetően ma már meg sem kottyan.
Jól esett, hogy azok a futók, akik már visszafele jöttek, bíztattak és volt egy kedves szavuk hozzám.
Mikor a Deck-hez értem, akkor megláttam a célt és tudtam, hogy innen már nem állhatok meg. Hányingerem volt, de mentem. Akkor hallottam meg Pátkai Attila szavait, aki a célban várta a versenyzőket.
Elmondta, hogy az első versenyem és, hogy mennyit fogytam a futással.
Akik már célba értek és akik szurkoltak, valamint kis családom ott vártak és úgy fogadtak, mintha egy maratont futotam volna le.(Úgy is éreztem)
Ezután Attila odahívott és csak annyit mondott:"és nem is te lettél az utolsó"
Ez volt a hab a tortán.
Következő versenyünk egy igazi csajos futás volt. Hárman indultunk Tihanyban 3km-en.
Meleg volt nagyon,de azt is lefutottam. Csodaszép volt a Balaton parton futni, igaz ott a lábam nem az igazi volt. Többször bele kellett sétálnom, de ott is célba értem.
Remélem a csajok nem haragszanak meg, de róluk is csempészek ide képet.
A következő versenyem Keszthelyen volt, amitől a legjobban tartottam. Ez volt az első éjszakai futásom. Este 9-kor volt a rajt.
Mi már lementünk délután, mert Ferinek és Editnek szurkoltunk a triatlon versenyen.
Több problémával is küzdöttem aznap.
Meleg, fülledt idő, fájt a vádlim, még nem futotam versenyen ekkora távot és amitől a legjobban paráztam, hogy szintidő van.
56 perc alatt le kell futni a 7 km-t, ami nekem akkor még nem nagyon ment.(Néha most sem)
Mikor ezt elmondtam Attilának, az ő laza,nyugis stílusával csak annyit mondott:
"nem fognak lelőni és a Balatonba dobni, ne foglakozz vele, menj végig!"
Végigmentem, 59 perc alatt. Egy új élmény volt nekem este, egy kivilágított városban, kastélyparkban futni. Mire a célba értem, már nem aggasztott egyik problémám sem. Gondoltam lesz, ami lesz, visszaérek.
Ezután augusztusban Budapestre mentem egy éjszakai versenyre. Ezt vártam a legjobban, mert aki ismer, az tudja, hogy nekem Budapest egy örök imádat, főleg éjszakai kivilágításban. Ezt a versenyt semmiképpen nem hagyhattam ki.
Még az sem vette el a kedvemet, hogy fel kellett futni a várhoz,de gondoltam itt majd kamatoztatom a dombos edzéseket. Teljesen nem sikerült felfutnom a tetejére, de a feléig sikerült, ami már azért egy csoda volt, mert addig még gyalog sem tudtam felmenni addig. Az éjszakai kivilágított város képe igazából elfelejtetett velem mindent, ami gátolt volna a futásban. Itt 6 km-t futottam és a célban egy hölgyikét sikerült megelőznöm.
Innen sajnos nincs fotóm, de majd talán idén lesz.
A következő verseny a Schaeffler futógála volt, ahol nagy bátran elindultam életem első 10 km-én.
Még a rajt előtt is azt mondtam a Petinek, hogy szerintem tiszta hülye vagyok, hogy ezt bevállaltam.
Nehéz volt, nagyon nehéz volt, de sikerült. Végig volt kiséretem, aki elvonta a figyelmemet a szenvedésemtől és nem engedett megállni. Ez volt az a verseny, ahol teljesen biztos voltam benne, hogy utolsó leszek.
Viszont, ami engem ott a cél előtt várt, attól még most is könnyes lesz a szemem.
Attila előző este összehozott egy gyors csoportot és megbeszélték, hogy a elfutnak elém és bekísérnek a célba a Futóklub zászlójával.
Mikor jöttek velem szemben, először csak annyit mondtam, hogy mi az a kupac ember az úton, ahol nekem kell futnom.
Mikor észrevettem és felfogtam, hogy mi is történik, hát elpityeregtem magam.
Végig kísértek a célig, ahol Feri várt és végre a nyakába borulhattam és megköszönhettem neki a sok segítséget.
Ő egy üveg gyerekpezsit öntött a fejem tetejére, amit persze elnéztem neki.
Ez egy olyan élmény volt, amit soha nem fogok elfelejteni.
Utána pedig elmentünk és jót kajáltunk együtt!
Október elején kedvenc fordászunk rávett, hogy induljak el vele a Sárvári Félmaratoton váltóban.
Ő fut 14, én pedig 7 km-t. Az ő részét nekem csak le kell tekernem bicajjal. Nem is volt gond addig, amíg a sunyi sótonyi dombhoz nem értünk. Életemben nem mentem fel ekkora dombon autó nélkül.
Hát most sem nagyon sikerült. Miután felkepeszettem és válatnunk kellett, örültem ha menni tudok, nem pedig futni, Várt még rám 7 km, mint kiderült enyhén dimbes-dombos tájakon.
Mondanom sem kell, nem tudtam lefutni, Gábor bevállata a dombos részeket és én csak a végén futottam, ahol már sík terep volt.
Eddigi legkalandosabb futásom volt,az biztos.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Feri nem nagyon örült ennek a kombónak, sőt egyenesen ellenezte, de én nem hallgattam rá.
A legrosszabb az volt, hogy tudtam ebben a dolgoban most nem támogat.
A rajt előtt pár perccel a telefonom még a kezemben volt és abban bíztam, hogy legalább egy ügyes legyél üzenetet kapok Londonból.
Lehet, hogy a legnagyobb szerencsém az volt, hogy akkor egy másik országban volt.
Egy hetembe került, mire megenyhült. Pasitól ennyiszer nem kértem bocsánatot és nem pitiztem, hogy igaza volt.
Októberben Attila szerevezett egy 4 napos futást, ahol 4 nap alatt naponta 21 vagy 10 km-t kellett lefutni különböző útvonalakon.
Ide is beneveztem, de voltak fenntartásaim. Arra gondoltam, hogy azt a 10 km-t milyen nehezen futottam le, mi lesz velem 4 napon keresztül.
Csajokkal futottam, sose egyedül és lehet, hogy pont ez volt a segítség. Segítettük egymást, ha kellett kicsit belesétáltunk. Innen is köszi a csajoknak.
Ezt is megcsináltam, de sokszor elgondolkodtam, hogy hogyan is sikerült.
Egy szombat délután újra Sárvárra mentünk, de ott már a kis családommal futottam együtt. Ez volt az első, hogy mind a hárman elindultunk egy versenyen.
A versenyeknek itt vége lett erre az évre, de rengeteg közös futásunk volt.
Lefutottam az első 12 km-et december 1-én Vasszécsenyben majd idén március 1-én a 15 km-t is ugyanott. Itt viszont én most megállok, tudom, hogy a nagyobb táv még nem nekem való.
Futottunk éjjel kettőkor, ami után egy lakodalomra való kaját halmoztunk fel a Csónakázó tó parkolójában.
Futottunk 36 órán keresztül, mert a Mi Tibink a Sparthatlont futotta.
Futottunk, ha esett, ha fújt, ha meleg volt,ha hideg volt de mindegyiknek megvolt a maga varázsa és szépsége. Ezeke mellet nagyon jól szórakotzunk és rengeteget nevettünk.
Említettem, hogy nyáron elkezdetm CrossFitre járni. Nem az én ötletem volt, de örülök, hogy elkezdtem.
Feri mindig is azt hangsúlyozta, hogy kell az erősítés a futás mellé, Gábortól is azt hallottam, hogy milyen jó, próbáljam ki.
Így jutottam el a Sylver Fitnessbe Herczeg Gáborhoz, aki tavaly júliusban kezdett velem foglalkozni.
Hát, az első alkalommal az óra felénél annyi járt az eszembe, hogy "te normális vagy, kell ez neked"?
Itt tudtam meg igazán, mi az a kemény edzés.
Ezek ellenére megszerettem és vártam a pénteket, hogy mehessek, mert ott tuti kiléptem mindenféle zónámból, ami csak létezik.
Innentől fogva az izomláz állandó része lett az életemnek.
Én vettem észre magamon fejlődést, remélem Gábor is.
Persze csináltam ott is hülyeségeket, ami néha gátolta az edzésünket és engem bántott, mert az edző munkáját is tönkretettem.
Nekem a legnagyobb segítség ebben az edzésben Gábor határtalan türelme, ami nálam kellett, de nem a hisztik miatt.(Azt Ferinek tartogatom)
Hetente elmorzsolt egy könnycseppet, és kaptam egy csillagos kettest. De onnan lehet építkezni.
Sajnálom, hogy a mostani helyzet miatt kimardnak az edzések, nem hittem volna az elején, de hiányzik az az egy óra hetente, amikor az életemért küzdöttem, de rohadt jó volt utána kimenni az öltözőbe és azt mondani, hogy megint megcsináltam. Remélem, hogy nemsokára újra folytatjuk.
Hát, "tömören" ennyi volt a második évem, de lehet, hogy hagytam ki részeket. Annyi minden történt velem, hogy szinte lehetetlen felsorolni!
Azt hiszem itt most utolértem magam az időben, holnap egy kicsit arról írok, hogyan lehet ezt végigcsinálni, mint dolgozó anya és feleség.
Köszönöm, hogy újra elolvastátok az írásom!
Fussatok, mert nincs lehetetlen!
Ma megpróbálom a második évemet összefoglalni, ami nem lesz egyszerű, mivel annyi szép és jó történt velem, hogy azt legszebb álmomban sem gondoltam volna.
Elkezdtem versenyekre járni, ami őszintén megmondva nagyon megtetszett. Kipróbáltam egy új sportot, a CrossFit-et, de ezekről szépen sorban elmondok mindent. Nagyon sok új emberrel ismerkedtem meg, többekkel nagyon jó barátság alakult ki.
Szinte majdnem egy évvel ezelőtt, április 7-én futottam életem első versenyén a Savaria Félmaratonon. Mielőtt valaki most felkapná a fejét, én az 5 km-es távon futottam.
Nagyon izgultam, csak arra figyeltem, hogy beérjek és túléljem. Mint minden versenyen, itt is az én optimizmusommal indulatm el. Valakinek utolsónak is lenni kell.
Szépen végigmentem, ha kellett belesétáltam. A Dolgozók útján lévő emelkedő, akkor még nekem dombnak tűnt, ma már szerencsére a jó kis dombos edzéseknek is köszönhetően ma már meg sem kottyan.
Jól esett, hogy azok a futók, akik már visszafele jöttek, bíztattak és volt egy kedves szavuk hozzám.
Mikor a Deck-hez értem, akkor megláttam a célt és tudtam, hogy innen már nem állhatok meg. Hányingerem volt, de mentem. Akkor hallottam meg Pátkai Attila szavait, aki a célban várta a versenyzőket.
Elmondta, hogy az első versenyem és, hogy mennyit fogytam a futással.
Akik már célba értek és akik szurkoltak, valamint kis családom ott vártak és úgy fogadtak, mintha egy maratont futotam volna le.(Úgy is éreztem)
Ezután Attila odahívott és csak annyit mondott:"és nem is te lettél az utolsó"
Ez volt a hab a tortán.
 |
| Savaria Félmaraton |
Következő versenyünk egy igazi csajos futás volt. Hárman indultunk Tihanyban 3km-en.
Meleg volt nagyon,de azt is lefutottam. Csodaszép volt a Balaton parton futni, igaz ott a lábam nem az igazi volt. Többször bele kellett sétálnom, de ott is célba értem.
Remélem a csajok nem haragszanak meg, de róluk is csempészek ide képet.
 |
 |
| Tihany |
A következő versenyem Keszthelyen volt, amitől a legjobban tartottam. Ez volt az első éjszakai futásom. Este 9-kor volt a rajt.
Mi már lementünk délután, mert Ferinek és Editnek szurkoltunk a triatlon versenyen.
Több problémával is küzdöttem aznap.
Meleg, fülledt idő, fájt a vádlim, még nem futotam versenyen ekkora távot és amitől a legjobban paráztam, hogy szintidő van.
56 perc alatt le kell futni a 7 km-t, ami nekem akkor még nem nagyon ment.(Néha most sem)
Mikor ezt elmondtam Attilának, az ő laza,nyugis stílusával csak annyit mondott:
"nem fognak lelőni és a Balatonba dobni, ne foglakozz vele, menj végig!"
Végigmentem, 59 perc alatt. Egy új élmény volt nekem este, egy kivilágított városban, kastélyparkban futni. Mire a célba értem, már nem aggasztott egyik problémám sem. Gondoltam lesz, ami lesz, visszaérek.
 |
| Keszthely |
Még az sem vette el a kedvemet, hogy fel kellett futni a várhoz,de gondoltam itt majd kamatoztatom a dombos edzéseket. Teljesen nem sikerült felfutnom a tetejére, de a feléig sikerült, ami már azért egy csoda volt, mert addig még gyalog sem tudtam felmenni addig. Az éjszakai kivilágított város képe igazából elfelejtetett velem mindent, ami gátolt volna a futásban. Itt 6 km-t futottam és a célban egy hölgyikét sikerült megelőznöm.
Innen sajnos nincs fotóm, de majd talán idén lesz.
A következő verseny a Schaeffler futógála volt, ahol nagy bátran elindultam életem első 10 km-én.
Még a rajt előtt is azt mondtam a Petinek, hogy szerintem tiszta hülye vagyok, hogy ezt bevállaltam.
Nehéz volt, nagyon nehéz volt, de sikerült. Végig volt kiséretem, aki elvonta a figyelmemet a szenvedésemtől és nem engedett megállni. Ez volt az a verseny, ahol teljesen biztos voltam benne, hogy utolsó leszek.
Viszont, ami engem ott a cél előtt várt, attól még most is könnyes lesz a szemem.
Attila előző este összehozott egy gyors csoportot és megbeszélték, hogy a elfutnak elém és bekísérnek a célba a Futóklub zászlójával.
Mikor jöttek velem szemben, először csak annyit mondtam, hogy mi az a kupac ember az úton, ahol nekem kell futnom.
Mikor észrevettem és felfogtam, hogy mi is történik, hát elpityeregtem magam.
Végig kísértek a célig, ahol Feri várt és végre a nyakába borulhattam és megköszönhettem neki a sok segítséget.
Ő egy üveg gyerekpezsit öntött a fejem tetejére, amit persze elnéztem neki.
Ez egy olyan élmény volt, amit soha nem fogok elfelejteni.
Utána pedig elmentünk és jót kajáltunk együtt!
Október elején kedvenc fordászunk rávett, hogy induljak el vele a Sárvári Félmaratoton váltóban.
Ő fut 14, én pedig 7 km-t. Az ő részét nekem csak le kell tekernem bicajjal. Nem is volt gond addig, amíg a sunyi sótonyi dombhoz nem értünk. Életemben nem mentem fel ekkora dombon autó nélkül.
Hát most sem nagyon sikerült. Miután felkepeszettem és válatnunk kellett, örültem ha menni tudok, nem pedig futni, Várt még rám 7 km, mint kiderült enyhén dimbes-dombos tájakon.
Mondanom sem kell, nem tudtam lefutni, Gábor bevállata a dombos részeket és én csak a végén futottam, ahol már sík terep volt.
Eddigi legkalandosabb futásom volt,az biztos.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Feri nem nagyon örült ennek a kombónak, sőt egyenesen ellenezte, de én nem hallgattam rá.
A legrosszabb az volt, hogy tudtam ebben a dolgoban most nem támogat.
A rajt előtt pár perccel a telefonom még a kezemben volt és abban bíztam, hogy legalább egy ügyes legyél üzenetet kapok Londonból.
Lehet, hogy a legnagyobb szerencsém az volt, hogy akkor egy másik országban volt.
Egy hetembe került, mire megenyhült. Pasitól ennyiszer nem kértem bocsánatot és nem pitiztem, hogy igaza volt.
Októberben Attila szerevezett egy 4 napos futást, ahol 4 nap alatt naponta 21 vagy 10 km-t kellett lefutni különböző útvonalakon.
Ide is beneveztem, de voltak fenntartásaim. Arra gondoltam, hogy azt a 10 km-t milyen nehezen futottam le, mi lesz velem 4 napon keresztül.
Csajokkal futottam, sose egyedül és lehet, hogy pont ez volt a segítség. Segítettük egymást, ha kellett kicsit belesétáltunk. Innen is köszi a csajoknak.
Ezt is megcsináltam, de sokszor elgondolkodtam, hogy hogyan is sikerült.
A versenyeknek itt vége lett erre az évre, de rengeteg közös futásunk volt.
Lefutottam az első 12 km-et december 1-én Vasszécsenyben majd idén március 1-én a 15 km-t is ugyanott. Itt viszont én most megállok, tudom, hogy a nagyobb táv még nem nekem való.
 |
| Az első 12 km után |
Futottunk éjjel kettőkor, ami után egy lakodalomra való kaját halmoztunk fel a Csónakázó tó parkolójában.
Futottunk 36 órán keresztül, mert a Mi Tibink a Sparthatlont futotta.
Futottunk, ha esett, ha fújt, ha meleg volt,ha hideg volt de mindegyiknek megvolt a maga varázsa és szépsége. Ezeke mellet nagyon jól szórakotzunk és rengeteget nevettünk.
Említettem, hogy nyáron elkezdetm CrossFitre járni. Nem az én ötletem volt, de örülök, hogy elkezdtem.
Feri mindig is azt hangsúlyozta, hogy kell az erősítés a futás mellé, Gábortól is azt hallottam, hogy milyen jó, próbáljam ki.
Így jutottam el a Sylver Fitnessbe Herczeg Gáborhoz, aki tavaly júliusban kezdett velem foglalkozni.
Hát, az első alkalommal az óra felénél annyi járt az eszembe, hogy "te normális vagy, kell ez neked"?
Itt tudtam meg igazán, mi az a kemény edzés.
Ezek ellenére megszerettem és vártam a pénteket, hogy mehessek, mert ott tuti kiléptem mindenféle zónámból, ami csak létezik.
Innentől fogva az izomláz állandó része lett az életemnek.
Én vettem észre magamon fejlődést, remélem Gábor is.
Persze csináltam ott is hülyeségeket, ami néha gátolta az edzésünket és engem bántott, mert az edző munkáját is tönkretettem.
Nekem a legnagyobb segítség ebben az edzésben Gábor határtalan türelme, ami nálam kellett, de nem a hisztik miatt.(Azt Ferinek tartogatom)
Hetente elmorzsolt egy könnycseppet, és kaptam egy csillagos kettest. De onnan lehet építkezni.
Sajnálom, hogy a mostani helyzet miatt kimardnak az edzések, nem hittem volna az elején, de hiányzik az az egy óra hetente, amikor az életemért küzdöttem, de rohadt jó volt utána kimenni az öltözőbe és azt mondani, hogy megint megcsináltam. Remélem, hogy nemsokára újra folytatjuk.
Hát, "tömören" ennyi volt a második évem, de lehet, hogy hagytam ki részeket. Annyi minden történt velem, hogy szinte lehetetlen felsorolni!
Azt hiszem itt most utolértem magam az időben, holnap egy kicsit arról írok, hogyan lehet ezt végigcsinálni, mint dolgozó anya és feleség.
Köszönöm, hogy újra elolvastátok az írásom!
Fussatok, mert nincs lehetetlen!
Egyáltalán nem haragszom. Nagyon büszke vagyok rád. Még nagyobb örömöm az hogy megismerhettelek és felnézek rád azért amit végig vittél.
VálaszTörlésKöszi!
VálaszTörlésÉn is örülök, hogy megismerhettelek.
Remélem nemsokára együtt futunk újra!!!