Előzmények

Sziasztok!


Aki már ismeri a történetemet, azoknak nem fogok most újat írni.
Ők tudják, hogy jutottam el addig a pontig, hogy változtatnom kell az életemen, mert van egy családom és fel kell nevelnem a kislányomat.

9 éves koromig nem volt semmi gond a súlyommal, külsőmmel. Akkor volt a szüleim válása, ami engem úgy néz ki jobban megviselt, mint én azt gondoltam.
Sok jó emlékem nincs erről az időszakról, dehát egy válás nem azért történik, mert otthon olyan jó a hangulat.

Arra viszont emlékszem, hogy az evés egy idő után  pótcselekvés lett nálam. Lehetett bármilyen bánatom, gondom, egy jó falat gondolata is örömmel töltött el. Sajnos ez a mai napig elkísér, habár a futás nagyon sokszor kiváltja az ilyen evésrohamokat.

Mivel soha nem kaptam negatív kritikát a külsőm miatt, nem is törekedtem arra, hogy változtassak.
Minden falat egy örömforrás volt.

Emlékszem olyanra, hogy már férjes asszonyként volt egy nagyobb vitám egy családtaggal(nem a férjemmel😀). Nagyon bántott, de az utam nem haza vezetett, hanem a boltba, ahol vettem egy doboz fagyit és egy zacsi chipset. Már a pénztárnál nem érdekelt a vita, mert arra gondoltam, hogy ha hazaértem ott lesz a nasi. Boldogságérzés szabadult fel bennem!

Ez így ment évekig. Nem osztottam meg soha senkivel a gondomat,bánatomat. Mindig csak az evésbe menekültem. Valahol ez is egy betegség, de ezzel soha nem foglakoztak úgy , mint egy kórosan sovány emberrel.

Voltak időszakok, amikor elhatároztam, hogy most pedig lefogyok. El is kezdtem, de kitartásom soha nem volt. Eljártam aerobicra, konditerembe, de egy idő után már nem volt semmi motivációm. Egyedül kezdtem neki és úgy nem ment, még akkor sem, ha tudtam, hogy le kell fogynom, mert az egészségemet veszélyeztetem.

Gond lett a vesémmel, ahol az orvos mondta, hogy Annamari le kell fogyni, mert gondok lesznek.

Vesekövem lett, amit a súlyom és a méreteim miatt csak műtéttel lehetett eltávolítani.
Ennek emléke egy 32 cm-es vágás az oldalamon. Hónapokig egy csővel és egy zacsival az oldalamon éltem, dolgoztam, nyaraltam.

Még ez sem térített észhez. 10 kilót sikerült leadnom, de nem diéta miatt, hanem azért,mert annyira rosszul voltam a kövek miatt, hogy nem tudtam enni sem.

Mindig ott volt a fejemben, hogy le kell fogynom, de sem motovációm, sem erőm,kitartásom nem volt hozzá.

Nem érdekelt, hogy suliban a lányok már fiúkkal randiznak, mert miután láttam, hogy milyen egy szakítás, gondoltam kell ez a fenének. Tehát ez sem motivált. Azon kívül olyan fiúk is voltak, akik a teltebb lányokat szerették.

Soha nem volt olyan rossz tapasztalatom, hogy le kell fogynom, mert valamiről lemaradok.
Szerettek az emberek, mert mindig mosolyogtam, jó kedvem volt és jó kedvet vittem magammal mindenhova.

Huszas éveim közepén elkezdtem gondolkodni azon, hogy jó lenne családot alapítani, de ahhoz kellene egy férj is. Itt kezdtek aggodalmaim lenni, hogy na most le kellene fogynom, mert így nem lesz egyszerű.

Hiába vagy kedves és mosolygós, azért a pasik legyünk őszinték a külsőnk alapján ítélnek.
(Itt kérek elénézést a kívételtől)

Szerencsémre  a férjem először a belső tulajdonságaimat ismerte meg, mivel egy chat oladalon találkotzunk. Képet nem küldtem magamról, de azt leírtam, hogy telt alkatú vagyok.

Egy hétig csak beszélgettünk, emaileztünk. Ő küldött képet magáról, én még mindig titokban tartottam a külsőmet. Önbizalomban akkor sem volt sok, ezért döntöttem így.
Gondoltam lesz ami lesz.

Találkoztunk egy vasárnap délután 15 órakor a Plázában. Este 9-ig beszélgettünk. Rá  3 hétre összeírtuk hogy kik lesznek ott az esküvőnkön. Ennek már 16 éve.

Na akkor paráztam be életemben talán először. Bakker ruha kell, de ekkorát tuti nem találok.
Hát nem is. Itt volt az első alkalom, mikor azt mondtam, Annamari fogyni kell.
Mit meg nem tesz egy nő  az esküvői ruháért?
25 kilótól szabadultam meg és  ruha is lett rám.

Szerencsém volt, mert ő nem a külsőmet nézte, hanem azt, hogy mi van mögötte.
Mindig azt szoktam mondani, hogy 16 éve együtt vagyunk jóban-rosszban.
Persze nekünk is vannak nehezebb időszakaink, de igyekszünk megoldani.
A kilók persze, hogy visszajöttek az esküvő után.

12 éve megszületett a kislányunk, Tamara. Azóta egyfolytában tudtam, hogy le kell fogynom, mert őt fel kell nevelnem.

2 évvel ezelőttig nem sikerült. Próbáltam rengeteg diétát, mozgás nélkül, de egy idő után feladtam.
Ha bármi bánatom volt, újra az ételhez menekültem.

2018-ban a Húsvétot Angliában töltöttük és az akkor fényképeket nézve döntöttem el, hogy ez így nem mehet tovább.

Kedvem egyre rosszabb lett, ott tartottam miután hazajöttünk, hogy pszihológust keresek, mert híznom már nem szabad, de valakinek el kell mondanom, hogy mi bánt, mitől menekülök az evésbe.

Ekkor figyeltem fel Pátkai Attilára, akivel együtt dolgoztunk régen. Ő vezeti a Szombathelyi Futóklubot.
Gondoltam, megkeresem és tanácsot kérek tőle.
Életem egyik legjobb döntése volt.

Innen kezdődik az új életem, amit majd a következő bejegyzésben fogom leírni holnap.

Köszönöm, hogy elolvastátok az írásom!

Fussatok, mert nincs lehetetlen!